A McKinsey cég jelentése arról, hogy mi áll a világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében

2007. szeptemberében a McKinsey tanácsadó cég összegző jelentést adott ki arról, hogy mi áll a világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében? Az adatokat elemezve arra jutottak, hogy önmagában az oktatásra fordított összegek nagysága ezt nem magyarázza, sőt. Vannak olyan országok, ahol kevesebb pénzzel eredményesebb oktatási rendszert tartanak fenn, mint máshol több pénzből. A siker titka szerintük három tényezőn alapszik:
? az arra legalkalmasabb emberek váljanak tanárrá,
? eredményes tanárrá képezzék ?ket,
? minden gyermek a lehető legjobb szintű oktatást kapja.

Az oktatás terén olyan sikeres országok, mint Finnország, esetében csak minden 10. jelentkező jut be a tanárképzésbe, nagy a verseny, így a legjobbak kerülnek be. A legjobban teljesítő iskolarendszerek minden esetben elértek két dolgot: hatékony módszereket dolgoztak ki a tanárok kiválasztására és képzésére (nagy hangsúllyal az osztálytermi gyakorlaton), és jó kezdő fizetést kínálnak. Ez a két tényező egyértelműen és kimutathatóan hat a tanári pályára lépők színvonalára.

Ahogy a jelentés fogalmaz: ?A megfigyelés és a hatékony beavatkozás ötvözése elengedhetetlen annak érdekében, hogy a rendszer egészében jó tanulmányi eredmények szülessenek. A legsikeresebb rendszerekben az iskolák teljesítményét vizsgákkal és ellenőrzésekkel követik nyomon, az iskolák önálló fejlődésre mutatott képességével fordított arányú intenzitással. A megfigyelések alapján a színvonal növelése és az egyetemesen jó eredmények érdekében közbelépnek. A legjobb rendszerekben ezek a folyamatok az iskolán belül zajlanak, folyamatosan értékelik a diákok teljesítményét, és egyéni szinten kínálnak segítséget a fejlődéshez, felzárkózáshoz.? A jelentés készítői a szakmapolitikusok számára az alábbi három irányelvet ajánlja:

? Az oktatási rendszer csak annyira jó, amennyire a tanárok, akik alkotják.
? Az eredményes tanulás elképzelhetetlen színvonalas tanítás nélkül.
? A kiváló teljesítményhez minden gyermek sikere szükséges.

A nemzetközi tanulói teljesítményfelmérések eredményei azt mutatják, hogy a magyar diákok tudásuk alapján közel sem tartoznak a világ élvonalába. A leginkább megdöbbentő tény, hogy oktatási rendszerünk nem csökkenti, hanem növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket; nem gyengíti, hanem felerősíti a társadalmi szegregációs folyamatokat. A gyerekek 20 százaléka olyan tudással lép ki az oktatási rendszerből, amely nem elég ahhoz, hogy tartósan munkát találjon. Ezek a folyamatok aláássák a társadalmunk kohézióját és a tartós gazdasági növekedés lehetőségét.

Mi jelenti ebből a súlyos helyzetből a kitörési pontot? Az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal) elismert szakértői közel egy éve dolgoznak ezeken a kérdéseken. Az Oktatási Kerekasztal javaslatára a McKinsey cég elkészítette a kutatási jelentés magyar kiadását amelyet 2008. január 25-én mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián. A jelentés teljes magyarra fordított anyaga megtalálható az interneten, például itt.

vissza  


  1035 Budapest, Vihar utca 18. telefon: +36 20 263 3107, info@t-tudok.hu