Koragyermekkori fejlesztéshez való hozzájutás esélyei a hátrányos helyzetű térségekben (2015)
Az iskolázottabbak kétszeresen is előnyt élveznek. Egyrészt mert általában jobban ellátott területeken élnek, másrészt pedig, amennyiben nem, akkor is ők azok, akik kevésbé szorulnak rá a rendszer szűrő-legitimáló funkciójára. Nem véletlen, hogy az iskolázottabb szülőkre jellemző az is, hogy akkor is fejlesztik gyermekeiket, ha azok nem sérültek. Ugyanakkor éppen a leghátrányosabb helyzetű családokban fordul elő, hogy a detektált sérültség ellenére sem fejlesztik a gyermeket.
A fejlesztéshez való hozzájutás esélye a romák körében a legkevésbé méltányos, az iskolázottság, családméretés depriváció változóival kontrollálva is megmarad a roma kisebbségi lét esélycsökkentő hatása, ami a koragyermekkori ellátórendszerben meglévő erőteljes diszkriminációra utal. Nem pusztán elzártan és távolabb élnek az ellátórendszertől, de a romák által lakott térségekben a legleterheltebb a védőnő és itt jut a legkevesebb személyes látogatás is a családokra.
A hátrányos helyzetű kistérségek nagyon eltérő mintázatot mutatnak, ami azt mutatja, hogy nem egyformák, így a térségi megoldásokat sem lehet egy kaptafára végezni. Mind a lakosság összetételét, mind a szülői nevelési habitust, az egészségügyi illetve a koragyermekkori ellátó intézményekkel való ellátottságot, vagy a gyermekkori sérültségek jellegét tekintve is nagyon színes a kép. Nem lehet egy dimenzióra felfűzni őket, így aki hatékonyan akar beavatkozni, annak a helyi sajátosságokkal is tisztában kell lennie. Ez arra is figyelmeztet, hogy az országos méretű, egész pályás programok nem biztos, hogy pontosan meg tudják célozni a leghátrányosabb helyzetű térségek valós igényeit.
